Dombi Zsuzsa hat gyermekes édesanya, háziasszony és 18-szoros nagymama. Egy pici somogyi faluban éldegél, és mesék pattannak ki a fejéből. Könyveket is írt, és most újabb ötlete támadt: egy weboldal, ahol legújabb meséit közzéteszi, hogy anyukák, apukák és gyerekek olvashassák akár esténként, akár reggelenként.
No, de mit mond a nagymama a meséiről?
„A feledékenység általában nem jó, de vannak az életben kivételek.
Szokás volt nálunk, hogy nyugalmasabb estéken meséltünk a gyerekeinknek. Hol a férjem, hol én. Jött az unokakorszak, akkor az unokák hallgatták, ha nálunk voltak. Többször előfordult, hogy egy-egy történetet szívesen meghallgattak volna újra. Csakhogy nem emlékeztem már, hogy is volt.
Úgy oldottuk meg, hogy leírtam, s ha már leírtam, akkor könyv is lett belőle.
Az első kötet 1999 – ben látta meg a nyomdagépet, Tibor fiam segítségével. Legfiatalabb gyermekünk Géza még otthon volt, így rajta próbáltam ki a meséket. Nagy türelemmel végighallgatta, és véleményezte valamennyit. Némelyikhez rajzolt is. Későbbi kötetekbe a rajzolni szerető unokáim is küldtek képeket.
Az alapgondolat azonban az, hogy a gyermek fantáziájában és fantáziájára bízva, csak kevés legyen benne a rajz.
Fontosnak tartom azt is, hogy erőszakmentes, és jó megoldásokat sugalmazó legyen a mese.
Talán a félelmeket is sikerül alkalmanként csökkenteni kisgyermekeink lelkében.
Nincs kiválasztott, megcélozott korosztály, talán szerencsés, ha anyu, vagy apu mesél, mert akkor lehetnek kérdések, alakulhatnak beszélgetések a téma kapcsán.
Arra a kérdésre, hogy mikor és hogyan jutnak eszembe a mesék, nem tudok válaszolni. Egy esemény, egy látvány, egy benyomás, vagy találkozás, mind-mind alkalmas arra, hogy ötletet adjon. A képzelet szárnyakat kap, ha engedünk neki időt. Szerintem mindenkinél így működik.”
— Dombi Zsuzsa, nagymama