- Adjon Isten jó napot! Látta-e bátyám, hogy pont a mezsgyén bújt ki egy almafácska?

- Nem én, mutassa, hol van!

Megszemlélték alaposan, jobbról, balról.

- Ha már itt van kedve növekedni, ám legyen – vélekedett Péter bácsi – döntsük el azért, hogy kié?

- Legyen kenddé, szomszéd – válaszolt gondolkodás nélkül János gazda – nagyobb a család!

- Köszönöm a jóindulatát, de azért a termésen majd osztozunk.

Tavasszal hét ága lett a fának, minden ágán hét levél.

Következő évben már termése is volt, hét gyönyörű nagy szemű alma. Pirosak voltak, mint a rózsa. Egy a szomszédék asztalára is került belőle, kóstolónak. Aki csak evett belőle, mindenki megdicsérte. Azt mondták, hogy ilyen finom almát még soha nem ettek.

Ősz lett, azután tél, s megint kivirult, virágba borult minden. A fácskán volt hét ág, hét virág, amiből nyárra lett hét étvágygerjesztő gyümölcs. Pirosak voltak, mint a rózsa.

Péter bácsi szerette volna, ha több alma terem a fán, ezért úgy döntött, hogy jól visszametszi az ágait, s akkor biztos több ága nő, több termése lesz. Úgy tett, ahogy eltervezte, s várta a következő évben az eredményt.

Lett eredménye a munkájának, mert mind a hét ága kinőtt az almafának, minden ágán volt hét virág, amiből azután hét gyönyörű gyümölcs lett. Pirosak voltak, mint a rózsa.

- No, te Hétalmafa, hát többre nem vagy képes? Vagy tán én nem értek az almatermesztéshez.

Bekopogott a szomszédba.

- Kedves János gazda, magára bízom ezt a fácskát, úgy látszik nem nekem való feladat az almatermesztés.

János gazda jó gazda volt, sok mindenhez értett, szép volt a kertje, bőtermők a fái. Örült hát a lehetőségnek, hogy megmutathatja a tudományát. Ősszel felásta a fa alját, alaposan megtrágyázta, megöntözte a száraz napokon. Védte a hernyóktól, levéltetűtől.

Azon az éven termett a fán hét alma. Hét ágon, hét virágból hány alma legyen? Hét. Se több, se kevesebb. Pirosak voltak, mint a rózsa.

- Itt az én tudományom is csődöt mondott – kesergett a gazdája – úgy látszik, ez a fa nem tud több almát teremni.

- Át kéne ültetni – vélekedett Péter bácsi – de csakis a mezsgyére, hogy mindkettőnké lehessen.

Úgy lett. Átültették. Kicsit feljebb, középtájon. Nagy gödröt ástak, beöntözték alaposan.

Óvatosan bántak vele, nehogy a hét ágából eltörjön valamelyik.

- Reméljük, Hétalmafa jó helyed lesz itt!

Képzeld kedves olvasóm, a következő évben mind a hét ágán volt alma, mindegyiken egy. Az összesen hét. Pirosak voltak, mint a rózsa.

Egyik reggel, amikor beértek a gyümölcsök, a két gazda közösen akarta leszedni, közösen akarták elfogyasztani, de a fán nem találtak egy szemet sem.

Alatta jóízűen szunyókált egy diák. Felköltötték.

- Te etted meg az almáinkat?

- Igen. Bocsánatot kérek, de nagyon éhes voltam.

- Megint hiába vesződtünk. Még inkább, mint eddig.

A diák érdeklődésére elpanaszolták, hogy akármit tesznek, a fa több ágat nem nevel, mindig csak hetet, nem terem többet, mindig csak hét almát.

- De azok aztán nagyon finomak – szólalt meg a legényke.

- Megengedik gazduramék, hogy itt aludjak az éjszaka a fa alatt? Nagyon elfáradtam a vándorlásban.

Megengedték. Pedig nem aludni akart a diák. Az éjszaka sötétjében megfogta az almafa egyik ágát, és megrázta a fát.

- Miért ébresztettél fel? – kérdezte az.

- Azt szeretném tudni, miért csak hét ágad van, és miért csak hét alma van rajtuk.

- Nagyon szégyellem, de csak hétig tudok számolni.

- Miért nem mondtad el a gazdáidnak?

- Soha nem kérdezték. Az is lehet, hogy nekik nem mertem volna elmondani. Pedig kedvelnek engem, még nevet is kaptam tőlük. Úgy hívnak Hétalmafa.

- Szeretnél megtanulni tovább számolni?

- Nagyon. Segítesz nekem?

- Attól függ, mit szólnak hozzá a gazdák. Mert akkor itt kell maradnom egy ideig.

- Kérlek, ne áruld el, hogy ilyen buta vagyok!

Péter bácsi, és János gazda örült annak, hogy lesz egy ügyes segítőjük, ezért aztán maradhatott a diák. Egy kérése volt, hogy a fa alatt aludhasson. Minden éjjel tanította az almafát számolni, amíg el nem álmosodtak. Mielőtt kirügyezett volna újra Hétalmafa, a diák elbúcsúzott a gazdáktól, mondván, folytatni akarja vándorlást. Pedig ha vár még keveset, láthatta volna, milyen sok virág nyílik a hét ágon. Azt is láthatta volna, ha még marad őszig, hogy nyáron temérdek új ág nő, és sok, sok alma gyarapodik rajtuk. Pirosak lettek, mint a rózsa.